Tájséták és egyéb közösségi rendezvények a Hetésben

2021.07.11

A 2013-2014-ben zajló Mesés Hetés Mintaprogram sikeres megvalósulásához a helyi közösség aktív újjászervezésén keresztül vezetett az út. A magyarországi és szlovéniai apró falvak idős lakói olyan tudásokat, történeteket őriznek, melyekre a mintaprogramot elindító kutatókon, szakembereken kívül a helyi fiatalok, a térségbe beköltöző családok is kíváncsiak voltak.

A mintaprogram kezdeti szakaszában a "télesti beszélgetések" keretében egyre bővülő körben hallgattunk megrendítő és megindító történeteket a helyi hagyományokról, a hagyományos hetési életformáról, vagy az egykor a Vasfüggöny által kettészakított tájban élők megpróbáltatásairól. A beszélgetések később tájsétákkal folytatódtak, amelyeken a helyi tájértékeket - például az egykori Vasfüggöny emlékeit - közösen fedeztük fel újra, ismertük meg történetüket. A szlovéniai települések bekapcsolásával megmutatkozott, hogy a határon túli magyar közösség számára mennyire fontos minden lehetséges szálon kapcsolódni az anyaország kezdeményezéseihez. Kiderült, hogy példásan jó a kapcsolat a helyi szlovén és magyar ajkú helyiek, vezetők között. A télesti beszélgetések és tájséták néhány hónap alatt oly népszerűek lettek, hogy a más országrészekből is érkezőkkel kiegészülve alkalmanként már 100-200 érdeklődővel jártuk be a hetési tájat. A helyi tudás hasznosulásával a Hetés több "rejtett" tájértéke is előkerült. Ilyenek például a Szijártóháza külterületén lévő, az egykori községi legelőkön álló, ma már a művelés elhagyása miatt spontán erdősüléssel az erdő közepére szorult kutak. Egy egykori gémeskút maradványának és egy még ma is működőképes kerekes kútnak a megtalálása a közös bejáráson olyan érzelmi hatást váltott ki a helyi közösség több tagjából, ami bíztató alapot sejtet a táj e értékes elemeinek megőrzése szempontjából. A közösségi programok egyre inkább valódi ünneppé váltak a résztvevők számára. Az így erősödő személyes kapcsolatok az itt lakók mindennapi életében is fontos szerepet kapnak és erősítették a helyiek szülőföldjükhöz, a hetési tájhoz való kötődését.

The road to the successful implementation of the Fabulous Hetés Pilot Programme in 2013-2014 led through the reorganisation of the local community. The elderly residents of the tiny villages in Hungary and Slovenia have knowledge and stories that were of interest not only to the scholars and professionals who launched the programme but also to the local youth and the families who moved into the region. In the initial stage of the programme 'winter evening talks' were organised, where powerful and moving stories were shared about local traditions, the traditional Hetés way of life or the hardships of the people living in the region torn apart by the Iron Curtain. Later these talks were followed by landscape walks, where we rediscovered our local landscape values such as the relics of the Iron Curtain and learned about their history together. As the Slovenian communities joined the programme, the importance for the Hungarians living across the border to join the initiatives of Hungary became clear. It transpired that the relationship between the local Slovenian and Hungarian-speaking population and leaders is exemplary. The 'winter evening talks' and landscape walks became so popular in a few months that, with visitors from other parts of the country, 100-200 of us would embark on our walks. Relying on local knowledge, several 'hidden' landscape values have been discovered. Examples include the wells at the outskirts of Szijártóháza, formerly located in the village pasture but today, as cultivation has been abandoned, spontaneous forestation landed the wells in the middle of the woods. The discovery of the remains of a crane well and a draw well in operating condition was such an emotional experience for several members of the local community that is a promising sign for the preservation of these valuable landscape assets. The community programmes increasingly became a cause for celebration for participants. Strengthening personal relations also play an important role in the everyday lives of residents and have reinforced their ties to their land of birth, the Hetés region.

K uspešni izvedbi Vzorčnega programa Pravljični Hetés, ki se je odvijal v letih 2013-2014 je pot vodila skozi aktivno prestrukturiranje lokalne skupnosti. Starejši prebivalci madžarskih in slovenskih zaselkov razpolagajo s tako zanimivim znanjem in zgodbami, ki so poleg raziskovalcev in strokovnjakov, delujočih v okviru vzorčnega programa, pozornost vzbudili tudi pri lokalni mladini in v pokrajino priseljenih družinah. V začetni fazi vzorčnega programa smo se v vedno večjem številu zbrali na t. i. »zimskih večernih pogovorih« ter poslušali presunljive in ganljive zgodbe o lokalnih tradicijah, starem načinu življenja ali o preizkušnjah lokalnih prebivalcev v obdobju železne zavese. Ti pogovori so se kasneje nadaljevali s sprehodi po pokrajini, na katerih smo na novo odkrivali ter spoznavali krajinske vrednote, kot na primer ostanke nekdanje železne zavese. Z vključitvijo slovenskih naseljih se je pokazalo, da je za čezmejno madžarsko skupnost izredno pomembno vsakršno vključevanje v pobude matične države. Izkazalo se je, da so odnosi med prebivalci, vodilnimi osebami slovenske in madžarske narodnosti zelo dobri. Zimski večerni pogovori in sprehodi po pokrajini so v nekaj mesecih postali tako priljubljeni, da je na sprehodih občasno bilo tudi od 100 do 200 obiskovalcev, ki so v Hetés prišli iz drugih delov države. Z izkoriščanjem lokalnega znanja smo odkrili številne "skrite" krajinske vrednote. Takšni so na primer vodnjaki, ki so nekoč stali na nekdanjih vaških pašnikih v okolici vasi Szijártóháza, danes pa so zaradi spontanega pogozdovanja skriti sredi gozda. Na ostanke nekdanjega panonskega ter enega, še danes delujočega vodnjaka s kolesom smo naleteli med skupnim obhodom terena. Na dogodek s o nekateri člani lokalne skupnosti reagirali precej čustveno, kar daje ohranitvi teh dragocenih elementov pokrajine zelo obetavne temelje. Programi skupnosti se za udeležence vse bolj spreminjajo v prave praznike. Tako utrjeni osebni stiki imajo pomembno vlogo tudi v vsakdanjem življenju lokalnega prebivalstva ter hkrati okrepijo njihovo navezanost na domovino, pokrajino Hetés.